ESETTANULMÁNYOK, INFOGRAFIKÁK*
Az Impact Academy képzésein eddig több mint 20 csapat vett részt a 2018-as indulás óta. A csapatok a hat hónapos, komplex fejlesztési folyamat során felépítették saját hatásláncukat, kidolgozták mérési rendszerüket, és szakértők támogatásával elkészült az infografikájuk is, mely a hatásukat ábrázolja. Számos izgalmas történet, melyből néhányat itt megosztunk:
*
ESETTANULMÁNYOK
x
Az Igazgyöngy Alapítvány a berettyóújfalui kistérségben a generációs szegénységben élő gyerekek, családok életesélyeinek megváltoztatásáért és integrációjáért dolgozik. Az esettanulmányban bemutatjuk azt a komplex fejlesztési folyamatot, melyen az alapítvány munkatársai végigjártak, illetve hogy ezt milyen eredményekkel zárták.
„A hatásmérési rendszer működtetése sokat segít abban, hogy reális képünk legyen önmagunkról, valamint befelé és kifelé is átláthatóak legyünk – úgyhogy mi nagyon várjuk az első mérési eredményeket.”
Elolvasom az esettanulmányt.
x
Az IttaSzezon! csapata egy olyan innovatív, online platformot fejlesztett, aminek segítségével összehozzák az ős- és kistermelőket a városlakókkal, akiknek fontos, hogy egészségeset, frisset, eredetit, ízleteset és hazait egyenek és igyanak. Az alapítók azért döntöttek úgy, hogy részt vesznek a képzésen, mert
“Értékazonos közösséget, közeget kerestünk és nagyszerű alkalomnak tűnt átgondolni a friss szervezet teljes stratégiáját, prioritásait, üzleti céljait és irányait.”
Erről, és a fejlesztési folyamatról is mesélnek az esettanulmányban.
x
A Felelős Gasztrohős Alapítvány küldetése a fenntartható és egészséges étkezés támogatása. Vallják, hogy környezetbarát gasztronómiai megoldásokkal zöldebbé és egészségesebbé tehetjük étkezéseinket, ezáltal jót teszünk magunkkal és környezetünkkel is.
„Az alapítvány sok fronton aktív, és szerettük volna ezeket a tevékenységeket láthatóvá és ismertté tenni. A társadalmi hatást nem elég mérni, de ahhoz, hogy a szervezet hatásait lássa is a világ, meg kell találni a módot a megfelelő kommunikációra. Ehhez adta az alapot az elkészült hatáslánc és az infografika is.”
Részletek az esettanulmányban.
*
INFOGRAFIKÁK
*
A Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NANE) Egyesület 1994 óta dolgozik a nők és gyerekek ellen elkövetett párkapcsolati és családon belüli erőszak felszámolásáért, tevékenységük egyéni, közösségi és társadalmi szinten zajlik.
Infografikájukon azt mutatják meg, tevékenységeik mennyire széleskörűen segítik az érintetteket.
Nézd meg a NANE infografikáját!
*
Mi történik, ha gyermeked hosszas betegség miatt kimarad a suliból? Ki segít neki lépést tartani? És hogyan változik a hangulata ez alatt az idő alattt?
Ezt mutatja be a Kórházsuli infografikája. A KórházSuli Alapítvány azért jött létre, hogy kortárs segítők (középiskolások és egyetemisták) támogatásával egyedi képzési rendszerben segítse a beteg gyerekek oktatási- és szociális rehabilitációját.
Nézd meg a KórházSuli infografikáját!
*
Az 1999-ben létrehozott Szimbiózis Alapítvány fő missziója peremhelyzetű, elsősorban értelmileg és halmozottan akadályozott sérült emberek oktatása, nevelése és társadalmi integrációjuk támogatása.
Egy komplex szolgáltatási modellt építettek fel erre, melynek fő pilléreit szeretnék egyszerűen és érthetően bemutatni az infografikán.
Nézd meg a Szimbiózis infografikáját!
*
Magyarországon 1,8 millió tonna élelmiszer kerül a kukába évente, miközben százezrek éheznek. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület célja, hogy kapcsolatot teremtsen az országunkban felhalmozódó élelmiszerfeleslegek és az arra rászorulók között.
Infografikájukon azt szeretnék bemutatni, hogyan használható fel jó célokra a vállalatoknál termelt élelmiszer felesleg.
Nézd meg az Élelmiszerbank infografikáját!
*
A Nem Adom Fel Alapítvány alapelve 2005 óta változatlan: „Mindenki elég gazdag ahhoz, hogy másoknak segítsen!”. Elsődleges céljuk a “nemadomfel lelkület” kibontakoztatása a hátrányos helyzetű családokban és személyekben. Ezt a célt szolgálja számos tevékenységük, többek között az akkreditált foglalkoztatási programk, a Léleköntő autizmus program, a Nemadomfel Házak, az integrált táborok, az érzékenyítő tréningek és a 2016 óta működő Nem Adom Fel Kávézó is.
Nézd meg a Nem Adom Fel infografikáját!
x
Az IttaSzezon! célja, hogy a termelők rövid időn belül nagy mennyiségű terméket tudjanak értékesíteni egy fuvarral, így idejük nagy részét a gazdaságaikban tudják tölteni. Így válhatnak a pillanatnyimegélhetésért dolgozó ős- és kistermelők fenntartható és a mezőgazdaságból megélő családi gazdasággá. Ezt mutatja be infografikájuk is.
Nézd meg az IttaSzezon! infografikáját!